Megnyílt a Forráspont Energiaház

Tervezőjének lelkes ajánlásával nyílt meg pénteken este a paksi Forráspont Energiaház, amely prof. dr. Kistelegdi István szavai szerint dinamikus, adaptív épület. Az időjáráshoz, külső körülményekhez alkalmazkodik, ahogy az ember is, kabátot ölt, ha fázik, leteszi azt, ha melege van.

Leglátványosabb az ezt szolgáló, síneken mozgatható hőszigetelő héjszerkezet, amely hol az első, egyébként vályogból készült épületrész, hol a második, üvegfalú egység fölött van, hol pedig önállóan funkcionál fedett, de nyitott teraszként. Miként a tervező hangsúlyozta, munkájuk során modellezték a szellőzés, a hőmérséklet és minden egyéb paraméter változásait. – Izgalmas, innovatív feladat volt az Energiaház megtervezése – fogalmazott Kistelegdi István, aki bevallotta, szabályosan beleszeretett az épületbe, ami sok tekintetben teljesen újszerű: ötvözték benne a tradicionális építőanyagot, a vályogot a legmodernebb megoldásokkal. A vályog, mint mondta, magas hőkapacitású, jó energiahatékonyságú, előnye még a kiváló hő- és páraháztartás-menedzsment. Az épületben padlófűtés, fal- és mennyezethűtés van, hasznosítják a napenergiát és a földhőt, a mesterséges szellőzést keresztáramú lemezes hővisszanyerővel oldják meg, a fűtést-hűtést hőszivattyú segíti négy darab földszondával. A végeredmény egy olyan, passzívház-technológiákat meghaladó építészeti és épületgépészeti megoldásokat felmutató központ, amely a környezettudatos és energiahatékony életmódra, a fenntartható életminőségre fókuszál.

Az Energiaházat a Kozmann György által alapított Aktív Energia Egyesület hozta létre KEOP-forrás felhasználásával. Az alapító elnök azt mondta, az eredeti elképzeléseket már jócskán túlhaladva nemcsak egy környezetvédelmet népszerűsítő látogatóközpontot hoztak létre. A Forráspont Energiaház egy tudásközpont, amelynek célja, hogy mindenki számára elérhetővé és megismerhetővé tegye az energiahatékony életmódot, és hirdesse a fenntarthatóság eszméjét pozitív gyakorlati példákkal és praktikus ötletekkel. Az épület első részében állandó kiállítás, iroda- és kiszolgálóhelyiségek kaptak helyet, a második, fém-üveg konstrukcióban készült épületrész időszakos kiállítások befogadására szolgál és rendezvénytérként funkcionál. Ugyancsak rendezvények lebonyolítására alkalmas a mozgatható burkolattal fedve a tornác.

Süli János polgármester üdvözölte a Forráspont Energiaház megszületését, mert – mint részletesen kifejtette – a városvezetés céljaival összecseng. Szót ejtett arról, hogy a város két elektromos mobilitást szolgáló pályázatban is érdekelt. Ezek a paksi atomerőműben megtermelt energia hatékony felhasználását szolgálják. – Paks elkötelezett a jövő energetikai megoldásai mellett – húzta alá. Dr. Korom Norbert, az MVM ERBE és az MVM Ovit Zrt. vezérigazgatója is felszólalt mint az Aktív Energia Egyesület támogató partnere. Az MVM leányvállalatai jóvoltából az Energiaház parkolójában található a térség első elektromos töltőállomása. A vezérigazgató azt mondta, az e-mobilitás kitörési pont a cégcsoport számára. Azt ígérte, továbbra is kapcsolatban maradnak az egyesülettel, mert szeretnék kihasználni az általuk képviselt projektben rejlő lehetőségeket. A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. is lát ebben fantáziát, ezért Weingartner Balázs elnök-vezérigazgató együttműködést írt alá a paksi egyesület elnökével, Koleszár Kittivel.
Az Energiaház hétfőtől várja a látogatókat Pakson, a Neumann János utcában, azaz az elkerülő út mellett.

Forrás: http://paksihirnok.hu/2016/09/30/megnyilt-a-forraspont-energiahaz/